Fekete Szabolcs jelenleg Szegeden él, grafikával és az utóbbi időben animációval is foglalkozik. Szabolcs 2-3 perces rövidfilmjeit általában saját kezűleg rajzolja meg, a két technika ugyanis harmonikusan, már-már szimbiózisban él egymással. A művész emellett úgy véli, ha a szerző vonalvezetése megfigyelhető egy-egy filmben, akkor megtörik a képzelet és a valóság közötti határ, így a néző könnyebben beemelhető abba a világba, amelyben a történet maga zajlik. Az élet keserédességét bravúros módon feldolgozó animációk így nemcsak témájukban, hanem az alkotói folyamat és magatartás révén egyfajta párbeszédre, vagy legalábbis folyamatos önreflexióra készteti nézőit. Az alkotások, a bennük megfogalmazott kérdésekkel együtt, tulajdonképpen tükröt tartanak, a választ, amely értelmezés is egyben, ki-ki a saját szűrőjén keresztül teremti meg.