Lufik, borosta-kábelek, kenderkötegek – Daczó Enikő az intimitás határait feszegeti. A nemiség foglalkoztatja és annak kommunikációs módozatai, a gesztus, a mimikri – ugyanakkor mindaz, ami ösztönös, ami hiteles bennük. Érzékeny a nemiséget és főként a nőiséget meghatározó, társadalmi sztereotípiákba ágyazott reflexekre, vágyakra és félelmekre. Művészetével motívumokat teremt. Az arcok, a nemiség, a test; lufik, tükrök, nylon fóliák, gumikesztyűk, kábelek és cipők visszatérő elemek nála, végigkísérik, szervezik, átláthatóvá teszik alkotásainak sorozatát – mind festményeit, rajzait, mind installációit, élőművészeti megnyilvánulásait. Végigkísérik alkotói és kurátori tevékenységét, legyen szó a Babaprojektről, az Altus Kortárs Művészklubban végzett munkájáról, a Szépség, a Cipő kiállításokról vagy nemzetközi workshopokról, szimpóziumokról... Már-már megszállottan vonzódik ezekhez az eszközökhöz, általuk bontja ki a rendszerint saját élethelyzeteiből, lét-állapotaiból előhívott kérdéseket. Ebből a szempontból ösztönös alkotó, és kíváncsian kísérletező. Sokáig érleli tartalmait. Így jut el egy rendszerint letisztult, egyszerű kifejezésmódig. Eszközeit jól kiválogatja. Csak azt tartja meg, ami feltétlenül szükséges. Minimalizmusától, furcsa anyag és tartalom-párosításaitól, és a gyarkran monumentális méreteket súroló megnyilvánulásaitól – amit talán még az egyetemi évekből hozott magával – válik erőteljessé mondandója.