Andrási Edina

A középkori mesteremberek - olykor megrendüléstől sem mentes - odaadásával létrejött életműveire emlékeztet a fiatal keramikusművész gondolatgazdag és termékeny plasztikai kínálata. Teljes világossággal közvetíti munkáiban a múlt és jövő között folyvást mozgásban lévő elhelyezkedésünk előre és hátrafelé is érvényességet kereső nyugtalanságát. A megőrzés és változtatás minden késztetésére formai választ kíván adni. Kifogástalanul harmonikus történeti stílusképletek, de a teljességet értelmező töröttség is, az építés és a „nagy egészet” fenyegető destrukció egymást olykor feltételező rendszerben kerülnek - a lehető legegyszerűbb módon - egymás mellé munkáiban. Keresi és találja meg a hagyományos és új technológiák, anyagok, a kézműves és nagyipari eljárások, valamint tematikai elevenséget biztosító mustrák együttes felmutatására a formai lehetőségeket. Mégpedig úgy, hogy tárgyainak funkciója felől szemernyi kétsége sem támad annak, aki használóként kézbe veszi azokat.

Aknai Tamás művészettörténész

Válogatott munkák